Nagyszínpad
2 óra | 1 szünettel
“Arisztophanész Lüszisztraté című darabja nemcsak a témája miatt híres, hanem pajzán, szabados stílusa miatt is. Az antik szerző iránti stilisztikai tiszteletadásból néhány ilyen jellegű halvány utalást is belecsempésztem a szövegbe.
A Szerelmem, Lüszisztraté című darabot 2021 decembere és 2022 februárja között írtam, egy olyan időszakban, amikor az európai sajtóban minden eddiginél több szó esett arról, hogy újabb háború törhet ki a kontinensen. Amikor 130 000 orosz katona bukkant fel az ukrán határon, az európaiak ébredezni kezdtek hosszú álmukból. Európa lakói 2022 elején a békés fogyasztói társadalomban, az ipari terjeszkedésben, és a virtuális világok iránti rajongásban, megértették, hogy a szabadságot fegyverrel kell megvédeni.”
(Matei Vișniec)
Szereplők
Első Lüszisztraté, Ilyés Klaudia
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Harmadik Lüszisztaté, Tóth Tünde
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Karvezető, Dimény Levente
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Első költő, Nagy László Zsolt
Lüszisztraté férje
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Hírnök, Tőtős Ádám
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Emilia Ferventès, Fodor Réka
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Marc Vondervil, filozófus, ifj. Kovács Levente
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Második Lüszisztraté, Tasnádi-Sáhy Noémi
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Lüszisztraté férje, Szotyori József
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Angeliki, Kocsis Anna
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Második költő, Szabó Eduárd
A turista, aki perzsa sisakot visel,
A vegyes kar tagja,
A férfiak karának tagja
Az újságírónő, Trabalka Cecília
A vegyes kar tagja,
A női kar tagja
Alkotók
Rendező: Anca Bradu
Látványtervező: Andra Bădulescu Vișniec
Zeneszerző: Ovidiu Iloc
Színpadi mozgás: Dimény Levente
Videó: Bozsodi-Nagy Zoltán
Vetítés: Dan Băsu
Vetítés: Márton Bence
Ügyelő: Joó Emília
Súgó: Tentea Katalin
Videófelvétel szereplői:
Baliga Anita, Barabás Hunor,
Barkóczi Réka, Bodis-Kosoczki Gergő, Ghent Adrienn, Hajdu Géza, Kerekes Dalma, Márton Bence, Nosz Tamás, Porsztner Abigél, Scurtu Dávid
Matei Vișniec
Romániában, Radócon született 1956-ban. Ceauşescu rezsimjében műveit betiltották. 1987-ben elhagyta Romániát, s Franciaországba érkezvén politikai menedékjogot kért. Románul írt drámáit franciára fordította, majd az újakat már franciául írja. Számos művének központi témája az egyén és a hatalom kapcsolatát kérdőjelezi meg. Hisz a kulturális ellenállásban, és abban, hogy az irodalom képes lerombolni a totalitarizmust. Vişniec úgy véli, hogy a színház és a költészet a „nagy ötletek” révén képes leleplezni a manipulációt és az ideológiai agymosást.
Az ókori szövegek mindig olyan emberi, alapvető témákat hordoznak magukban, amelyek egyetemesek és örökkévalóak. A színházi gondolkodás kiindulópontja az antikvitás. Az ókori irodalom nagy mestereinek minden tragédiája és komédiája az embert erőteljes és alapvető léthelyzetekben ábrázolta. Az antikvitás inspirálta a reneszánszt, a reneszánsz inspirálta a klasszicizmust, a klasszicizmus pedig a modernitást. Egy ókori téma újrafelfedezése a kortárs színházi struktúrában egy időtálló módszer az egyetemes színházi irodalomban. Ami ebben a szövegben újdonság, és ami Matei Vișniec eredeti hozzájárulását jelenti az antik téma újraértelmezéséhez, az a régi témák aktualizálása. Különösen a nemek közötti harc – egy örök küzdelem férfi és nő között – kerül előtérbe, amely azonban a szexuális diskurzusba is beágyazódik. Ebben a tragikus és aggasztó kortárs világban, ahol a háború a valóságunk része, és amely minden emberi viselkedést meghatároz, az ember állandó halálos veszélyekkel van körülvéve. Ebben a helyzetben az emberi reakciók egyre élénkebbé válnak, és a túlélési ösztön természetesen egyre erősebb lesz. Az író megérezte ezt a nyomasztó, elnyomó társadalmi és közösségi feszültséget, és az antik eszméket egy kortárs valóságba, egy költői, allegorikus konstrukcióba helyezte. Előadásunk első része a komikum stíluselemeit követi, amelyek a második részben – a kortárs világban – egy modern disztópia stilisztikai elemeivé alakulnak át. Így a komikum egyfajta groteszkbe fordul, szürrealista és abszurd elemekkel gazdagodva, közelebb hozva az előadást a disztópikus színház világához. Mindezeken túl van egy rendkívül erőteljes és szépen megkomponált zenei szál is, amely még több réteget ad az előadásnak, és egy brechti értelemben vett „színház a színházban” előadássá teszi. Gyakorlatilag egy kortárs formába öntött ókori kar meséli el a történetet a nézők előtt. A színészek kilépnek a térből, belépnek a nézőtérre, beszélgetnek a közönséggel, kérdéseket tesznek fel nekik – vagyis a nézők fokozatosan a történet részévé válnak. Ez egy brechti megoldás, amely megtöri a hagyományos „negyedik falat”, és az előadást közelebb hozza a kortárs néző gondolkodásához és kérdéseihez.
Hogyan válik aktuálissá egy 2000 éves alaptörténet?
"Süketek vagytok, vagy mi van? Nem hallottátok?
Miért olyan nehéz eldönteni? Pedig világosan fogalmaztam: lányok balra, fiúk jobbra."
Mi volt a legnagyobb kihívás az előadás látványvilágának megtervezésében?
Megpróbáltam képekben megfogalmazni a rendezői olvasatot és a darab összetett, sokrétegű jelentésvilágát. A fő gondolat az, hogy a háborúról és annak túlkapásairól mesélünk, de ugyanakkor a békéről is, annak illúzióival. És bár a darab cselekménye két különböző korban játszódik – az első rész az ókorban, a második a kortárs világban –, a játéktér mégis egységes marad. Ez egy szimbolikus tér, nyers és durva, olyan, mint egy katonai menedékhely, amely fokozatosan átalakul ajtók és fények segítségével. A katonai ládák modulokká válnak, amelyekből különböző képek épülnek, az Akropolisztól kezdve egy költészeti verseny dobogóján át egészen egy labirintusig. A katonai ágyak szintén több metaforikus funkciót kapnak. Az első rész jelmezei az ókori viseletből inspirálódtak. A férfiak szoknyát viselnek, a legautentikusabb ókori hagyomány szerint. Ne felejtsük el, hogy a szoknya és a tunika a férfi viselet alapdarabja volt egészen a reneszánsz korig. Az első részben a jelmezek inkább monokróm színvilágot követnek, fehér és fekete árnyalatokban mozognak, míg a második részben színesebbé válnak. Ez a harsány, szinte cukorkaszínű paletta a béke időszakát jelöli, amikor a figyelem az élvezetekre, a játékokra és a felszínes szórakozásokra összpontosul. A végén megjelenő katona jelmeze azonban szomorúan emlékeztet arra a valóságra, hogy a háború nem tűnt el teljesen a Föld színéről, és a veszély ismét a város kapujában áll.
Arisztophanész
A peloponnészoszi háború idején Arisztophanész komédiái a szenvedő kisember békevágyának, a politikusokkal szembeni bizalmatlanságának adnak hangot. Korának számos athéni személyisége felismerhető műveiben. 44 komédiát írt, ezekből 11 maradt fenn napjainkig. Gyakran parodizálta a kortárs tragédiaírók műveit. A Lüszisztraté című darabot i.e. 411-ben, pontosan 2436 évvel ezelőtt mutatták be.
i.e. 446 - i.e. 386
Ki az a Lüszisztraté
2025-ben?
Szerintem mindenkiben ott van egy Lüszisztraté, aki gyerekkora óta folyamatosan narrál, aki a személyiségünk egy része. Gondolok itt a belső hitre, ami meghatározza az erkölcseinket/ moralitásunkat. erkölcseinket/moralitásunkat. Ez által a belső kis Lüszisztraté által, aki a megoldásokat és a helyes dolgokat keresi, kapcsolódom úgy az emberekkel mint mindennel. Férfi és nő pedig nincs egymás nélkül, társak vagyunk, akik kiegészítik egymást. A teremtéskor is ez volt, hiszen egyik a mésik nélkül nem létezhetett. Ezért kaptunk társat, akivel csak együtt lehetünk teljesek és akivel életet teremthetünk
Lüszisztraté nem az a nő vagy nem az a férfi - merthogy bármelyikünk lehet Lüszisztraté - hanem az az ember, akinek nagyon fontos az élet. Dobálózunk ilyen szavakkal, hogy élet, halál, betegség, egészség, szegénység, háború, gyűlölet, veszteség… de Lüszisztraté szerintem az az ember, aki arra vágyik, hogy nyíljon ki a szemünk és értsük meg, hogy a gyűlölet tényleg gyűlöletet szít, és a háborúból tényleg nem lehet kijönni, mert csak további háborút szít. Minden nő, lány, anya, gyermek, özvegy, feleség, menyasszony, fiú és férfi, aki arra törekszik, hogy legyen béke és legyen jó a Földön élni, az Lüszisztraté. Természetesen mivel emberek vagyunk, nem vagyunk tökéletesek. Tévedni emberi dolog és nem feltétlenül jók a döntései az embernek, de felmenti az, hogy a legjobbat akarja. Belátja, ha rosszul cselekedett, belátja, ha nem volt elég érthető és egyszerűen átesett a ló túloldalára a döntéseivel. Ezután fel tud állni, és azt tudja mondani, hogy “Jó, hibáztam”, és akkor kezdjük elölről vagy találjunk ki valami mást. A lényeg: vigyázzunk magunkra és egymásra. Vigyázzunk a környezetünkre és akkor ránk is vigyázni fognak.
Nem tudom ki Lüszisztraté. De ha nem tudja elzárni a kincstárat az Akropoliszon akkor hiába minden törekvése a békére.... Az sem számít mit gondol Lüszisztraté... 2025-ben úgy tűnik, mi emberek minden nemes törekvést és nagy gondolatot úgy forgatunk ki, ahogy az érdekeink megkívánják.
Hol van 2025-ben a Férf
i?
Én azt érzem, hogy tényleg van a férfiakban egy bizonyos szintű elnőiesedés. Más dolgokkal kapcsolatban is látom, hogy teljesen átveszik a nők szerepét és mellérendeltté válnak. Az a fontos, hogy megmaradjunk férfiembernek és valahogy próbáljuk meg a nőket nőkként kezelni úgy, hogy megadjuk nekik azt, ami igazán jár. Fontos, hogy védjük is őket, de ne indokolatlanul menjünk a frontra háborúzni a politika miatt… Valahogy találjuk meg a lehetetlennek tűnő középutat. Ezzel lehet valahogy a normalitás felé közelíteni.
Szerintem nem az a kérdés, hol van a férfi ma, az a helyén van ott és amikor kell (kacsintójel). Az a kérdés az EMBER hol tart ma: hol tart a sokféleség elfogadása és vagy éppen ennek csorbulása a nagypolitikai érdekek nyomására? Tudja-e az EGYÉN a maga szépségében látni, elfogadni, együtt élni a különbözőségekkel? Képes-e az ember rácáfolni a történelemre és nem engedni, hogy újra megtörténjenek azok a szörnyűségek, amelyek éppen a fentiek hiányában történtek meg.
